péntek, augusztus 12, 2005
sziget 2005, csütörtök: kimentem 1-re mista elé Oktogonra, mert a barátaival az ARC kiállítást nézte meg. elugrottunk westendbe, aztán kajáltunk ott, majd mentünk Szigetelni. elég korán kiértünk, olyan 3 fele. körbenéztünk egy picit, majd megkerestük mista haverjait. voltunk lángost enni, meg tovább nézelődni. volt egy ien jó kis reggi koncert, bár egy csomó szám nyúlás volt. utána Natalie Imbruglia koncert volt, de nem is igazán említésre méltó, talán csak a Torn volt az. de ez meg várható volt. ja, és a csaj meg iszonyat kicsi, még kivetítőn is. őt követte az Anima Sound System. ők be is jöttek meg nem is. az énekes csaj jól néz ki, de Jucus az igazi. jó hangulatot csináltak, bár az albumokon hallható Animahoz nem sok köze volt. utána megint visszamentünk a törzshelyünkre, a Banhof sátorba leülni. utána Underwold jött, én mista eltűnt wczés közben, én meg berohantam a tömegbe, ezt végig akartam hallani. erről beszámolót majd később írok. after that, találkoztam fél percre chloviával és JG-vel, majd beültünk mista haverjának sátrába. neki is fájt a lába, nekem is. én még bírtam egy picit, mentem egy kört, hátha látok vmi érdekeset, de nem találtam semmit. kezdtem marhára fázni, ezért elindultam haza. próbáltam anyámat hívni, de az egyik telefonja lemerült beszélgetés közben, a másikat nem vettem fel, ahogy bátyám se az övét. legjobb, h nem tudtam: anyám elindult-e értem, v haza ment, mert csak azt hallotta, h hova kell jönni, utána megszakadt. amikor meg hazaért, akkor nem írt, fel se hívott, h mi van. szóval hazaindultam, mert a hosszú nadrág ellenére, rövid pólóban fáztam. kicsit vártam, h ne fájjon a lábam, aztán kitántorogtam a szigetről. HÉV-nél elég sokan álltak, gondoltam nem véletlen. pár perc múlva jött is az éjszaki HÉV, mókás volt, h most is járt. felszálltam rá, mentem 1 megállót, aztán gyorsan kimásztam mert rosszul lettem. nem ájultam el, de éreztem, h közel járok hozzá. leültem egy megállóban, vártam 2 percet, aztán az utolsó fillérjeimet eltaxiztam.
ja, és sztárok: mihályra egyszer rákiáltottam, de nem vett észre, csak meghallotta. befelé gesztit láttam a kocsijában, UW koncertről kifelé meg Vic + Budai párosítást láttam. hát ennyi.
csajok közül volt pár jó, és 1-2 olyan igazi, ami utána az ember megnyalja mind 7-8 ujját.
ja, és sztárok: mihályra egyszer rákiáltottam, de nem vett észre, csak meghallotta. befelé gesztit láttam a kocsijában, UW koncertről kifelé meg Vic + Budai párosítást láttam. hát ennyi.
csajok közül volt pár jó, és 1-2 olyan igazi, ami utána az ember megnyalja mind 7-8 ujját.